Olyan szomorú az időjárás! Már hat napja olyan köd ül a városon, hogy a szomszéd házat alig lehet látni. De én jelentem, nem szomorkodom! A férjem beleolvasott a blogba, és kaptam ám! Barátilag fejmosást. Igaza van, ő mindig is félt, hogy én befordulok, feladom belül, és mindig biztatott, hogy csináljak programot csak magamnak. Többször megteremtette a lehetőséget, hogy elmenjek valahova, ahova én akarok csak egyedül. Én pedig mindig hárítottam, hogy ugyan minek, meg hová mennék egyedül? Aztán meglett az eredménye, lásd múlt heti bejegyzés! Szóval ezúttal éltem a lehetőséggel, és elmentem egy kicsit, hogy magammal sétáljak karöltve, nem sietve, nem mással foglalkozva. Jól esett. Feltöltődtem egy kicsit, hogy nem a gyerekeket kellett figyelni, csitítani, fegyelmezni. És nagyon köszönöm az én drága férjecskémnek, hogy mindig szem előtt tartja, hogy nekem mi a jó, mi visz előre, és mindig próbál levenni rólam terheket. Igazán azt gondolom, hogy kevés ilyen figyelmes férj van a világon, és én tisztelem, becsülöm a sajátomat, hogy olyan, amilyen. Én is szeretném, ha úgy meg tudnám találni önmagamat, és el tudnám érni a céljaimat, mint Ő. Szeretlek, és köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése