Az első hó

Idén is elérkezett a pillanat, amikor arra ébredtünk, hogy sűrűn hull a hó! Imádom nézni a hóesést, bár most elég korán jött, talán még nem vagyok eléggé felkészülve erre a nagy hidegre. Tegnap olyan jeges szél fújt egész nap, hogy öt perc alatt szétfagytam, nem is tudtunk kimenni egyáltalán. Meg is éreztük magunkon is és a hangulatunkon is rendesen. Azért örültem a mai hónak. Ilyenkor tisztaság érzése lesz az embernek, nem? Jó volt kicsit elmerengve bámulni a hóesést, semmire nem gondolva. Jól esett, na! Remélem, még sok ilyen szép reggelünk lesz ezen a télen, mert nincs csúnyább és lélekölőbb tél, mint a hó nélküli. Szánkózni akarok!

A férjem

Olyan szomorú az időjárás! Már hat napja olyan köd ül a városon, hogy a szomszéd házat alig lehet látni. De én jelentem, nem szomorkodom! A férjem beleolvasott a blogba, és kaptam ám! Barátilag fejmosást. Igaza van, ő mindig is félt, hogy én befordulok, feladom belül, és mindig biztatott, hogy csináljak programot csak magamnak. Többször megteremtette a lehetőséget, hogy elmenjek valahova, ahova én akarok csak egyedül. Én pedig mindig hárítottam, hogy ugyan minek, meg hová mennék egyedül? Aztán meglett az eredménye, lásd múlt heti bejegyzés! Szóval ezúttal éltem a lehetőséggel, és elmentem egy kicsit, hogy magammal sétáljak karöltve, nem sietve, nem mással foglalkozva. Jól esett. Feltöltődtem egy kicsit, hogy nem a gyerekeket kellett figyelni, csitítani, fegyelmezni. És nagyon köszönöm az én drága férjecskémnek, hogy mindig szem előtt tartja, hogy nekem mi a jó, mi visz előre, és mindig próbál levenni rólam terheket. Igazán azt gondolom, hogy kevés ilyen figyelmes férj van a világon, és én tisztelem, becsülöm a sajátomat, hogy olyan, amilyen. Én is szeretném, ha úgy meg tudnám találni önmagamat, és el tudnám érni a céljaimat, mint Ő. Szeretlek, és köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!

Őszi hangulatok

Szeretem az őszt. Na persze nem a sötét, ködös, szomorkás reggeleket, és nem is a vég nélkül szakadó esőt, hanem a  varázslatos színeket, az elcsendesedő tájat. Ha hideg van is, a napsütés olyan mosolyokat képes az arcra varázsolni, hogy rögtön vidám hangulat lesz úrrá az emberen még ebben a rohanó világban is. A természet ilyenkor felhasználja a paletta összes létező színét, és mesetájat varázsol a kirándulók szeme elé. Érdemes ilyenkor a természetbe menekülni, még ha csak kevés időre is, mert olyan feltöltést ad a léleknek, ami segít elviselni a szürke hétköznapokat. Mindenkinek legyen vidám napja!

A fény csodaszép játéka

Őszi naplemente

Elmerengnék ezen a kis hídon

Kirándulós

Hasfájósan

Most a mosolygás elmarad

Rendhagyó módon hárman vagyunk itthon ma délelőtt. Tegnap este Levinek rettenetesen begörcsölt a hasa, és éjjel is sírt. Már akkor tudtam, hogy valami készülődik, de igazából segíteni nem tudtam neki. Hajnalban el is ért minket a vég folyamatos hányás képében. Reggel kezdhettem a napot ágynemű mosással. Levi falfehéren ébredt, és még mindig hányingere volt, és fájt a hasa. Na akkor ovi lefújva, tesóktól eltiltás. Persze óriási hisztivel fogadta a tényt, hogy ma én leszek az egyedüli társasága. Dorkát elvittük nagy nehezen a bölcsibe, ő is érezte, hogy ma valami másképpen van, pedig neki nem mondtuk, hogy Levi itthon marad. Ismét sírással hagytam a bölcsiben, és megint majd' megszakadt a szívem. Beugrottunk egy papírért az oviba, és jeleztem az óvónőnek, hogy mi a probléma. Erre kiderült, hogy az oviban ez már tegnap délután tarolt, és ma rettenetesen kevesen vannak, mert sokan hánytak otthon. Nagyon örültem neki, mondhatom. Ezt a betegséget minden évben összeszedjük az oviban. Utálom! Annyi jó van a dologban, hogy most egy kicsit jobban tudok csak Levivel lenni, csak vele beszélgetni, csak rá figyelni.

Kismamadepi?

Miután megírtam a tegnapi bejegyzésemet, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy lehet, hogy ez már megint kismama-depresszió, amiben szenvedek? Hogy van ez? Minél idősebb az ember, annál többször esik ebbe a verembe? Pedig alapjáraton nem vagyok egy depire hajlamos emberke. Hát elgondolkoztató! Túl sokat ülök itthon? Több program kellene? Pedig járkálok eleget az ügyeket, papírokat, kérvényeket intézve. Lehet, hogy mégis csak szükségem lenne arra a pár óra egyedüllétre, hogy csak én, és csak azt, és csak úgy, ahogy én szeretném, és legfőképp egyedül. Mindig azt hittem, és azt is mondogattam a férjemnek, hogy nekem erre nincs szükségem, nincs kedvem egyedül lófrálni a városban, meg addig mi lesz a picivel. Most rá kellett döbbennem, hogy igenis rettenetesen szüksége van a lelkemnek arra a kicsi időre. Az élet fintora, hogy most már a férjem szinte állandóan melózik, nincs három műszakozás, és sok együtt töltött nap. Tehát ezt kicsit nehezebben fogom tudni véghezvinni, de úgy érzem, muszáj lesz egy kis időt kiszakítanom magamnak. Most ezen leszek. És érzem, hogy a lelkem már sokkal jobban van, hogy tegnap kiírtam magamból, amit kellett. Depis kismamák, sétára, shoppingra, edzésre fel! Mindenki menjen, és csináljon valamit csak egyedül! Ha mást nem akkor fedezzük fel az ősz szépségeit, a színeket, amiket a természet festeni képes, mert ezek is elvarázsolnak, és egy kicsit kirántanak a hétköznapokból.

Panni 6 hónapos

Pici lánykám megérkezett a hat hónaposok izgága világába. Olyan kis édes, hogy minden nap csak csodálkozom rajta, hogy lehet nekem ilyen csendes kisbabám. Akkora türelemmel és nyugalommal tud a világba nézni hatalmas szempillái mögül, hogy mindig meglep. Kibújt a két alsó fogacskája, és nem is vette olyan nehezen az akadályt. Volt pár éjszaka, amikor elég sokszor megébredt, de szopi után csendben vissza is aludt. Mindent tuszkol a szájába, nyáladzik rendesen. Most úgy veszem észre, a felső fogacskák is a felszínre akarnak törni, és ez már fájdalmasabb lesz. Vannak időszakok, amikor annyira élesen sír, hogy úgy érzem megszakad a szívem tehetetlenségemben. Ilyenkor semmivel nem lehet megnyugtatni. Csak ölelem szorosan a pici testét, ő feszül hátra, égtelenül sír, nyüszít. A Chamomillát adom neki, úgy figyeltem meg, ez segít. Ilyenkor a cicit sem fogadja el, elrántja a kis buksiját, úgyhogy gondolom az is fájdalmas, ha valami hozzáér.

Egyébként boldog baba. Imádja a tesókat nézni, játszani velük. Rendkívül mozgékony, jól felfedezte már, milyen mozdulatokkal tud elhengergőzni A-ból B-be. A tárgyakért nyúl, forgatja, nézi őket. Öltözni nagyon nem szeret, bár szerintem nincs olyan baba, aki szeret. Egyedül tud inni a cumisüvegből. A kiflit elmajszolgatja. Jó evő, csak nyitogatja a száját, és nem válogatós. Ez persze most a fogzás miatt nem állja meg a helyét, mert nagyon keveset eszik pár napja, inkább szopizik, de a tapasztalat azt mondatja velem, ha kibújnak a fogak, visszatér minden a régi kerékvágásba.
Pannika elég jól eljátszik egyedül is, de ha meglát, akkor nincs szabadulás. A félévesek unatkozása őt is elérte. Váltogatni kell a helyeket, mert különben gyorsan elunja magát.

Szeret pancsizni, be szoktam tenni a tesókhoz a kádba, az nagyon tetszik neki. Reggel 6 és 7 óra között ébred, hangosan rikkantgat magának, beszélget egy ideig. 9 óra tájban elálmosodik és alszik másfél-két órát. Utána ebédelünk, játszunk, bevásárolunk, sétálunk. A délutáni alvása is kb két órás. Este pedig 6 és 7 óra körül alszik, mikor hogy sikerül. Elég jól beállt a napirendünk. Idegenekre mosolyog. A hangos, éles hangoktól megijed, már az orrszívót sem fogadja érdeklődő mosolygással. A babakocsit továbbra sem preferálja, úgyhogy kendőzünk, az nekem is egyszerűbb. Röviden ennyi. Imádom a mosolyát!!

Rossz úton járok

Huhh, hát kicsit régen írtam, de most elhatároztam, hogy újra felveszem a fonalat, és megpróbálok minél sűrűbben írni. Az események olyan gyorsan folynak, hogy egyik nap átmosódik a másikba. Kicsit úgy érzem, visz az ár magával, és csak sodródom, sodródom. Most érkezett el az a pillanat, amikor álljt tudok parancsolni, és én fogom alakítani a mindennapokat. Eddig elvesztem a mindennapok apró harcaiban, az itthoni monoton teendőkben. A sok kis dologból egy nagy halmaz lett, ami szépen lassan felemésztette a lelkesedésemet, tenni akarásomat. Minden napra akadt valami, amit el kellett intézni, meg kellett várni, trattatattata. Nem mentegetőzni akarok, csak leírom az érzéseimet, hogy meg tudjak válni tőlük.

Igazából a dolgok úgy alakulnak, ahogy elterveztük, csak mi közben egy kicsit gyorsabb tempót szeretnénk diktálni. A napok olyan gyorsan elperegnek, mint homokórán a szemek. Hiányoznak a séták, kirándulások, amik kicsit lelassítják a hétköznapok rohanását, és kibillentenek a megszokottságból. Mennénk már ezerrel külhonba, és ez mindkettőnket blokkol.
Levi egy szuper oviba jár, talán sikerült is neki beilleszkednie, viszont itthon állandó a harc, mert mindig visszabeszél, hazudozik. Tisztára úgy viselkedik, mint egy kamasz. Nehéz vele, be kell valljam. Nehéz megtartani az egyensúlyt, mert pillanatok alatt ki tud hozni a béketűrésből. Ugyanakkor olyan kis érzékeny lett a lelke, hogy csak pislogok, miken el kezd pityogni. Dorka bölcsis lett. Ez is nagy változás a családban, mert e miatt sokkal szeretetéhesebb lett, több törődést, figyelmet követel, és ha nem kapja meg azonnal, akkor kitör a világháború. Rettenetesen hisztis lett. Eleinte nagyon várta a bölcsit, mostanra azonban átbillent a mérleg nyelve, és sokkal többet sír ott is. Nem tudom igazából, mi lenne a jobb?! Pannika szépen fejlődik, már a két alsó foga kibújt, most bajlódik a két felsővel, ami sokkal jobban megviseli. Többször felébred éjjel, vannak időszakok, amikor megnyugtathatatlanul sír, cicizni sem akar, megy a hasa, és semmi sem jó. Ez mind engem is frusztrál, és a hangulatomra is keményen rányomja a bélyegét. Ma reggel viszont elhatároztam, hogy változtatni fogok, változtatni kell, és észrevenni az élet apróbb örömeit, mert rossz úton haladok. Hiányzik a boldogság nyugalma, és nem tesz jót a lelkemnek sem, hogy az agyam állandóan kattog valamin. Hát most megpróbálok egy másik úton haladni. Megkeresem a lelki békémet, hogy a családom is visszakapja a nyugalmat. El kell felejtenem a semmi sem jön össze berögzült feelenget, fel kell állnom, és nagyon határozott lépésekkel a kijelölt célok felé menni. Csak akkor nyugszom meg, ha ez sikerül. Ezt akarom, és nagyon akarom, úgyhogy meg is fogom valósítani.