Dorkával ez más volt. Tudtam, hogy kezd megérni a feladatra, ezért megkapta karácsonykor a bilit. Semmit nem erőltettünk, elmeséltük neki, hogy kell használni, mire való. Ő rendszeresen rá és bele is ültette a babáit, eljátszotta, hogy biliznek, tologatta őket benne. Nem szóltam semmit. Néha már oda is eljutottunk, hogy ő is ráült a bilire, de csak és kizárólag nadrágban vagy pelenkában, tehát puci fenékkel soha. És azóta sem. Valamiért fél ráülni, nem tudom, mi játszódhat le a kis fejében, de továbbra sem erőltettük a dolgot. Szorgalmasan járkált mindenki után a wc-re, megfigyelt, elemzett magában. Telt-múlt az idő, elérkezett a tavasz, és a bilit Dorka már mindenre használta, csak a rendeltetésének megfelelően nem. A bili volt autópótló, korona, játéktároló, és még hosszan sorolhatnám, mi minden. Törtük a fejünket, mi lesz így, hiszen ráülni félt. Tudtuk, ez így nem fog menni. Teleragasztottuk a bilit matricákkal, hátha akkor megbarátkozik vele, hát juszt sem. Csak leszedegette, amit felragasztottunk. Nyár elején kipattant a fejemből a szikra, mi lenne, ha kipróbálnánk a wc-szűkítőt, hátha. Átrobogtam anyukámékhoz, és megkerestem Levi szűkítőjét. Itthon feltettük a wc-re, Dorkának elmagyaráztuk a dolgokat, hogy s mint, aztán uccu neki, ráültettük. És lássatok csodát, sikerült, belepisilt, megtapsoltuk. Azóta is szorgalmasan mondogatja, hogy anya, pisi, apa, pisi, és mi boldogan hordjuk a wc-re, mert olyan ügyes ez a kiscsaj, hogy már csak alváshoz kell neki a pelenka. Napközben nem is nagyon tűrné már meg magán, és mindig szól. Na jó, van azért, hogy kicsit későn, de minden kezdet nehéz, és ez valójában nem is volt nehéz, csak meg kellett oldani. Szóval alig két évesen a kislányom is elérte azt az érettségi fokot, hogy szobatiszta legyen. Boldog vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése