Egy év folytatása

Hát persze, hogy nem folytattam a  múltkor! Meg kell szokni a rendszerességet, kérem szépen!
Szóval ott tartottam, hogy április... Eladtuk a romokban levő parasztházat szerencsére, mert valljuk be őszintén, a tavaszi esőzések során elég sokat rettegtem attól, hogy totál összedől a ház! Hála Istennek, nem így lett, és még ideje korán megtaláltuk a következő tulajdonosát!
Ekkor már a pénzügyi maszlag kezdett minket maga alá temetni, de sikerült felülkerekedni. Éltük tovább a mindennapjainkat az összes falusi teendővel együtt. Műveltük a kertet, - no azért túlzásba nem estünk-, vágtunk pár kecskét és tyúkot, cseresznyéztünk, kirándultunk.
Nyár elején rendkívüli módon előtérbe került a munka kérdés, mert fogytak a tartalékok rendesen... Drága férjemmel úgy határoztunk, hogy csak akkor van továbbhaladás, ha kimegy németbe dolgozni! Egyedül maradtam a közben szellemházzá vált albérletben a kölykökkel. Irtó nehéz volt az átállás, nem tagadom, senki nem vette könnyen az apa-nélküliséget! Közben kiderült, hogy a helyi iskolában Levi egyedül kezdené az első osztályt, így összevonták volna a harmadikosokkal. Na, ezt egyáltalán nem akartam, hiszen Levi semmit nem tanult volna! Másik faluba sem szerettem volna íratni, hogy minden reggel autókázzunk. Valami megoldáson törtem a fejem, de sokáig nem akart összeállni a kép! A főbérlőnk is állandóan zaklatott a hülyeségekkel, valaki folyamatosan bejárt az udvarba, sötétedés után már nem mertünk kimenni a házból, félve zártam az ajtót, az ablakokat is alig mertem nyitva hagyni a nyári melegben! Mindemellett bizonyossá vált a várva várt új babaprojekt! Egyszóval minden afelé hajtott minket, hogy költözni kell, nincs mese! A döntésben anyukámék adták meg az utolsó lökést, vissza kell költözni egy időre Szekszárdra.

 Amikor Kari hazajött, gyorsan le is zongoráztuk ezt a dolgot. Elintéztük a kötelező köröket, beírattuk a gyerkőcöket oviba, suliba, és folytattuk az életet, ismét külön, mert Kari visszament németbe, hiszen ez az egyetlen útja a boldogulásunknak.

Egy év

Annyi, de annyi minden történt velünk az elmúlt egy évben, ami mind apró, ám lehet, hogy a további életünkben nagyon is fontos kis momentum. K. végül február végén mondott fel a cégénél, mert a helyzet tarthatatlanná vált. Közben küzdöttünk egy betegséggel, ami egyre inkább elhatalmasodott felette. Óriási csata volt, ami még hosszú hónapokig uralta az életünket... Majd egyszer talán írok erről is, bár lehet, hogy túl fájdalmasnak ígérkezik! Én a 10. emelet fogságában kezdtem megőrülni. Hol a depressziómmal, hol a porallergiámmal hatalmasodott el rajtam. Közben minden erőmmel azon voltam, hogy a férjemnek segítsek valahogy, de bevallom őszintén, nem ment.
Március végén megint erőt vett rajtunk a tanya-természet-állatok kombó, úgyhogy fénysebességgel kiköltöztünk a 15 km-re levő Pázmándfalura. Azt hittük, itt minden megoldódik, pedig ha tudtuk volna, mi vár ránk, lehet, hogy maradtunk volna a fenekünkön. A házhoz egy hosszú telek, és sok kis melléképület tartozott, melyek nagy részébe a tulajdonos lomjai voltak betárazva, úgyhogy használni nem tudtuk! Pedig a nyári konyhában még kemence is volt, az álmok netovábbja. Csak az volt a bibi, hogy begyújtani egyszer sem tudtuk, mert le volt rohadva az ajtaja. Az ólakba gyorsan betáraztuk a szerintünk szükséges állatokat: kecskéket, nyulakat, tyúkokat. A kertet a Szerelmem felásta, beveteményeztünk. Szóval látszólag minden smakkolt. Csak ahogy telt az idő, kiderültek a turpisságok. A házban nem volt bútor, de ezt tudtuk.

 A ruhák a földre tornyozva álltak. A játékok a tárolókból kifolyva szintén a földön. A hűtő egy darab sz@rt sem ért, egy hét után bekrepált. A cserépkályhának a teteje lukas volt. A gázkonvektorokat már 20 évvel korábban is használtan vette a tulaj, a mi szobánkban be sem lehetett kapcsolni! A tv-t kb két hét után bekötötték, de a faluban nem volt net. A telefonunkkal kellett trükközni, hogy hol találunk egy falatnyi jelet. Ez elég kiakasztó volt, tekintve, hogy K-nak nem volt melója, és nekifeküdtünk a forexnek. Valljuk be őszintén, bármennyire kecsegtető volt az állás akkor, rettenetesen elszúrtuk a dolgot! Mindketten, és nincs mentség, nem is keresek!

Szerencsénkre április közepén el tudtuk adni az alsónánai házat egy németnek, úgyhogy lett egy kis pénz a háznál,- persze ez nem tartott sokáig!
Holnap folytatom az egy év sztoriját! Addig is minden jót, kedves Olvasó!

Halottak Napja

"Virágillat, csend, néma nyugalom. Most a sírkert mint egy csillogó menny... millió mécses ég idelenn.... leszállt hozzánk a csillagos ég, és mindent betölt az emlékezés... A temető csillagkönnyes ünneplőbe öltözött... sírhantok útján embersereg... kezünkben virág, őszirózsa, szívünk pedig száz és száz emlék hordozója... minden csupa-csupa hófehér virág, s mintha mécsesből állna az egész világ... De most könnyeket sodor a szél, és a suttogó imák hangjaira ...minden holt lélek útra kél... A szeretetteink bennünk, a szívünkben és a lelkünkben élnek tovább. Nyugodjanak békében."

De régen volt...

Huhh, de régen írtam ide bejegyzést, már majdnem egy év is eltelt azóta. Pár napja egy hozzászólás miatt tévedtem újra a blogra, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy túl nagy a csend, holott annyi minden történt a házunk táján. Elhatároztam, hogy újra felveszem a történetünk fonalát, és rendszeresen szeretnék írni ide! Bemutatom a bennem zajló változásokat, a családunkat és a gyerekeket érintő sok-sok ingert, benyomást, változást. Ahogy a látogatások számát néztem, azért maradt emberke az univerzumban, akit érdekelt, amit írtam... A következő találkozásig pedig élvezzétek ezeket a csodálatos, napsütéses késő őszi napokat! :-)

Kiútkeresés

Tudom, tudom, nagyon elhanyagoltam a blogot már megint. Sajnos a dolgok nem olyan irányba haladnak, amilyenben szeretnénk. A korábban jónak tűnő munkahely a férjem számára maga a pokol lett. A főnöke augusztusban még nagyon jó fejnek tűnt, mostanra aztán egy őrültté változott. Mint kiderült a cégbe maga köré gyűjtött sógort-komát-jóbarátot-osztálytársat-falubeli cimbit, akik semmit érő munkaerők és dolgozni sem nagyon van kedvük. A férjem pedig hiába kitűnő szakember, és hiába dolgozik négy ember helyett, ő nem tagja ennek a bűvös körnek, ezért mindenért rajta csattan az ostor. Pedig nem szokott hibázni, és ha valami nem úgy lett megcsinálva, ahogy a főnök utólag képzelte, akkor is rohamos határidőn belül átalakítja a kívánt dolgokra. És ugye nem gondolatolvasó a párom, a főnöke mégis ezt gondolja. Egész nap egy helyen vannak, kinevezi csoportvezetőnek (persze semmi különjuttatás!), az elvárt munkát nem mondja el, ki kell találni, sőt még azt sem képes megmondani, Kari mikor melyik munkaterületre menjen. Így esett a múlt héten például, hogy odament az 5.10-es bécsi indulásra, és akkor b...ta le, hogy neki az Audiba kell mennie 7-re. No? Biztosan meg kellett volna álmodnia... Ráadásul még sofőr is, és aki közlekedett már Bécsben, az tudja, hogy egy transzporterrel nem egyszerű a szűk egyirányú utcákban lavírozni, és főleg nem ingyen. Az egészet még megfejeli a tény, hogy ez az ember megőrült. Olyan hangon és stílusban ordítozik a férjemmel (nem, a sógor-koma-cimbivel nem!), ami egy méltóságát nem vesztett ember számára elviselhetetlen és tűrhetetlen. Ezért most Kari felmondott tegnap. Mit gondoltok, mit mondott a főnöke? Ez kérem nem óvoda, tegyük félre az önérzetességünket, nyeljük le az ordítozásait, és dolgozzunk, kérem! Még volt pofája azt vágni a férjem fejéhez, hogy ő a lelki sérült és lelki problémás ember! Hát nem kicsit háborodtam fel! A bérét nem emelték fel a 3 hónap próbaidő után sem, a bécsi munkáért nem a megbeszélt duplabér jár, az utazást nem fizetik (4 óra!), még az utalási költséget is levonják a béréből, állandóan meggyanúsítják valamelyik később innen-onnan előkerülő szerszám eltűnéséért. Kinek kell ezt elviselni? A férjem már teljesen rosszul van, ha ebbe a nem normális közegbe kell mennie. Pedig ez a cég neki csak köszönhet, mert igen sok munkát megcsinált nekik tökéletesen, míg a többi hegesztő varratainak a fele eresztett. Hát nem tudom! Ugródeszkának jó volt, de most már dobbantani kell, mert ez nem emberi. Úgy hogy keresünk, és közben serényen tanuljuk a németet! Nem baj, ami nem öl meg, az erősít, ebből is csak tanulni kell!

Gyurmavilág

Szerelmes lettem! Na senki ne gondolja, hogy egy másik férfiba! Egyszerűen csak arról van szó, hogy új hobbit találtam magamnak! Beleszerettem a süthető gyurmák színes kavalkádjába, ebbe az egyszerű, gyermeki örömöt adó technikába. El is kezdtem vele dolgozni. Beszereztem azt a kevés irodalmat a könyvtárban, ami magyar nyelven elérhető, pontosan két könyvről van szó. Vettem több színben gyurmát, és elkezdtem ügyeskedni. Erről szól az új blog, aminek a Gyurmavilág nevet adtam. Leírom benne, hogy mit hogy készítettem el, mire kell figyelni, hogyan kell csinálni, mit rontottam el. Egyszóval egy kis segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik velem együtt most kezdik ezt a hobbit, vagy csak egyszerűen el szeretnének készíteni valamit ajándékba vagy a saját örömükre. A blogot a következő linken érhetitek el:  www.gyurmavilag.blogspot.com
Minden kedves oda tévedőnek jó időtöltést kívánok!

Panni 7 hónapos

Fejét egyensúlyi helyzetben megtartja. Háton az a legjobb szórakozása, hogy a lábát a szájába tuszkolja. Teljes biztonsággal mozog a hasán. Egyre mozgéko­nyabb, könnyedén változtat egyen­súlyi helyzetén. Újabb mozgásfor­mákat kezd kipróbálni: oldalán fekve felkönyököl, hason fekve alkarjára és térdére támaszkodva felemelke­dik. Hengergőzéssel szinte bárhová eljut, nagyon találékony. Ülni még egyedül nem tud. A két lábát magasba lendítve, és erőteljesen visszacsapva tologatja magát.
Hüvelykujja teljes összhangban működik többi ujjával. Ennek köszönhetően tömb­szerű tárgyak, például építőkockák megragadására is képes. Hüvelyk-, mutató- és középső ujja segítségével (három ujjal) is tud fogni. Egyidejű­leg tart egy-egy tárgyat mindkét kezében. A két tárgyat egymáshoz ütögeti.Szinte mindent a szájába tuszkol. Már van két foga, és folyamatosan a két felsővel küzdünk, remélem, már hamarosan kibújnak, mert időnként rettenetesen fájnak ám!
A magán- és mássalhangzó-kapcso­lások véletlenszerűek. Általában kettő vagy három tisztán elkülö­níthető szótag jelenik meg "beszé­de" során. A csecsemő leggyakoribb szótagkép­zései: ma, mu, da, di, ba, pa. Panni ezekből a ma, da, ba és pa szótagokat használja. Egy lélegzetvétellel számos hangot meg­szólaltat. Kísérletezik a hangok és hangsorok utánzásával. Nagyokat kacag a másik két lurkó dalolászásán.

Már nem egyedül fürdik, hanem a tesókkal a nagy kádban, és láthatóan elkezdte élvezni is! Próbálja elkapni a habokat, csapkod a lábával. Nyolc kiló körül van, és 72 cm. Jól fejlődik. Szívesen eszik kanállal, bár jobban komálja azt, amit mi is eszünk. Szinte mindenből kunyizik, és ennek elég hangosan adja jelét. Szeret kiflit majszolgatni, és mindent megkóstol.

Szembe nyúlás

Szombaton Pannika szoptatás közben belenyúlt a bal szemem sarkába. Ennek következtében sérült a szaruhártya, és egész vasárnap ki sem tudtam nyitni a szemem. Amikor a jobb szemem elfáradt, akkor már azt sem sűrűn. Borogattam kamillateával, tettem rá krumplit, de a gyógyulás nagyon lassú. Egész nap szinte semmit nem tudtam csinálni. Elgondolkoztam, mennyire rossz lehet egy tartósan szemproblémával küzdő helyzete. Én is csak faltól falig botladoztam, gondolhatjátok, milyen volt éjszaka átmenni a picihez, hogy megszoptassam. Egész nap ömlött a könny a szememből, ezáltal az orrom is folyamatosan folyt. Hát nem volt egy nagy élmény ez a hétvége. Este is csak azért imádkoztam, hogy reggel legyen egy kicsit jobb a helyzet, hogy el tudjam vinni a gyerekeket a bölcsibe és az oviba. Szerencsére ma  már ki tudom nyitni a szemem, bár a látásom még rettenetesen homályos, azért ezt már jelentős javulásként élem meg. Szerencsére a szerelmem itthon volt, és segített, amiben csak tudott, pedig ő is nagyon beteg volt. Nélküle nem tudtam volna megoldani a napi feladatokat sem. Rendkívül rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben lenni, nem kívánom senkinek. És milyen pici dolgokból is lehet nagy baj, nem is gondolnánk...

Az első hó

Idén is elérkezett a pillanat, amikor arra ébredtünk, hogy sűrűn hull a hó! Imádom nézni a hóesést, bár most elég korán jött, talán még nem vagyok eléggé felkészülve erre a nagy hidegre. Tegnap olyan jeges szél fújt egész nap, hogy öt perc alatt szétfagytam, nem is tudtunk kimenni egyáltalán. Meg is éreztük magunkon is és a hangulatunkon is rendesen. Azért örültem a mai hónak. Ilyenkor tisztaság érzése lesz az embernek, nem? Jó volt kicsit elmerengve bámulni a hóesést, semmire nem gondolva. Jól esett, na! Remélem, még sok ilyen szép reggelünk lesz ezen a télen, mert nincs csúnyább és lélekölőbb tél, mint a hó nélküli. Szánkózni akarok!

A férjem

Olyan szomorú az időjárás! Már hat napja olyan köd ül a városon, hogy a szomszéd házat alig lehet látni. De én jelentem, nem szomorkodom! A férjem beleolvasott a blogba, és kaptam ám! Barátilag fejmosást. Igaza van, ő mindig is félt, hogy én befordulok, feladom belül, és mindig biztatott, hogy csináljak programot csak magamnak. Többször megteremtette a lehetőséget, hogy elmenjek valahova, ahova én akarok csak egyedül. Én pedig mindig hárítottam, hogy ugyan minek, meg hová mennék egyedül? Aztán meglett az eredménye, lásd múlt heti bejegyzés! Szóval ezúttal éltem a lehetőséggel, és elmentem egy kicsit, hogy magammal sétáljak karöltve, nem sietve, nem mással foglalkozva. Jól esett. Feltöltődtem egy kicsit, hogy nem a gyerekeket kellett figyelni, csitítani, fegyelmezni. És nagyon köszönöm az én drága férjecskémnek, hogy mindig szem előtt tartja, hogy nekem mi a jó, mi visz előre, és mindig próbál levenni rólam terheket. Igazán azt gondolom, hogy kevés ilyen figyelmes férj van a világon, és én tisztelem, becsülöm a sajátomat, hogy olyan, amilyen. Én is szeretném, ha úgy meg tudnám találni önmagamat, és el tudnám érni a céljaimat, mint Ő. Szeretlek, és köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!