Kiútkeresés

Tudom, tudom, nagyon elhanyagoltam a blogot már megint. Sajnos a dolgok nem olyan irányba haladnak, amilyenben szeretnénk. A korábban jónak tűnő munkahely a férjem számára maga a pokol lett. A főnöke augusztusban még nagyon jó fejnek tűnt, mostanra aztán egy őrültté változott. Mint kiderült a cégbe maga köré gyűjtött sógort-komát-jóbarátot-osztálytársat-falubeli cimbit, akik semmit érő munkaerők és dolgozni sem nagyon van kedvük. A férjem pedig hiába kitűnő szakember, és hiába dolgozik négy ember helyett, ő nem tagja ennek a bűvös körnek, ezért mindenért rajta csattan az ostor. Pedig nem szokott hibázni, és ha valami nem úgy lett megcsinálva, ahogy a főnök utólag képzelte, akkor is rohamos határidőn belül átalakítja a kívánt dolgokra. És ugye nem gondolatolvasó a párom, a főnöke mégis ezt gondolja. Egész nap egy helyen vannak, kinevezi csoportvezetőnek (persze semmi különjuttatás!), az elvárt munkát nem mondja el, ki kell találni, sőt még azt sem képes megmondani, Kari mikor melyik munkaterületre menjen. Így esett a múlt héten például, hogy odament az 5.10-es bécsi indulásra, és akkor b...ta le, hogy neki az Audiba kell mennie 7-re. No? Biztosan meg kellett volna álmodnia... Ráadásul még sofőr is, és aki közlekedett már Bécsben, az tudja, hogy egy transzporterrel nem egyszerű a szűk egyirányú utcákban lavírozni, és főleg nem ingyen. Az egészet még megfejeli a tény, hogy ez az ember megőrült. Olyan hangon és stílusban ordítozik a férjemmel (nem, a sógor-koma-cimbivel nem!), ami egy méltóságát nem vesztett ember számára elviselhetetlen és tűrhetetlen. Ezért most Kari felmondott tegnap. Mit gondoltok, mit mondott a főnöke? Ez kérem nem óvoda, tegyük félre az önérzetességünket, nyeljük le az ordítozásait, és dolgozzunk, kérem! Még volt pofája azt vágni a férjem fejéhez, hogy ő a lelki sérült és lelki problémás ember! Hát nem kicsit háborodtam fel! A bérét nem emelték fel a 3 hónap próbaidő után sem, a bécsi munkáért nem a megbeszélt duplabér jár, az utazást nem fizetik (4 óra!), még az utalási költséget is levonják a béréből, állandóan meggyanúsítják valamelyik később innen-onnan előkerülő szerszám eltűnéséért. Kinek kell ezt elviselni? A férjem már teljesen rosszul van, ha ebbe a nem normális közegbe kell mennie. Pedig ez a cég neki csak köszönhet, mert igen sok munkát megcsinált nekik tökéletesen, míg a többi hegesztő varratainak a fele eresztett. Hát nem tudom! Ugródeszkának jó volt, de most már dobbantani kell, mert ez nem emberi. Úgy hogy keresünk, és közben serényen tanuljuk a németet! Nem baj, ami nem öl meg, az erősít, ebből is csak tanulni kell!