De régen volt...

Huhh, de régen írtam ide bejegyzést, már majdnem egy év is eltelt azóta. Pár napja egy hozzászólás miatt tévedtem újra a blogra, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy túl nagy a csend, holott annyi minden történt a házunk táján. Elhatároztam, hogy újra felveszem a történetünk fonalát, és rendszeresen szeretnék írni ide! Bemutatom a bennem zajló változásokat, a családunkat és a gyerekeket érintő sok-sok ingert, benyomást, változást. Ahogy a látogatások számát néztem, azért maradt emberke az univerzumban, akit érdekelt, amit írtam... A következő találkozásig pedig élvezzétek ezeket a csodálatos, napsütéses késő őszi napokat! :-)

Kiútkeresés

Tudom, tudom, nagyon elhanyagoltam a blogot már megint. Sajnos a dolgok nem olyan irányba haladnak, amilyenben szeretnénk. A korábban jónak tűnő munkahely a férjem számára maga a pokol lett. A főnöke augusztusban még nagyon jó fejnek tűnt, mostanra aztán egy őrültté változott. Mint kiderült a cégbe maga köré gyűjtött sógort-komát-jóbarátot-osztálytársat-falubeli cimbit, akik semmit érő munkaerők és dolgozni sem nagyon van kedvük. A férjem pedig hiába kitűnő szakember, és hiába dolgozik négy ember helyett, ő nem tagja ennek a bűvös körnek, ezért mindenért rajta csattan az ostor. Pedig nem szokott hibázni, és ha valami nem úgy lett megcsinálva, ahogy a főnök utólag képzelte, akkor is rohamos határidőn belül átalakítja a kívánt dolgokra. És ugye nem gondolatolvasó a párom, a főnöke mégis ezt gondolja. Egész nap egy helyen vannak, kinevezi csoportvezetőnek (persze semmi különjuttatás!), az elvárt munkát nem mondja el, ki kell találni, sőt még azt sem képes megmondani, Kari mikor melyik munkaterületre menjen. Így esett a múlt héten például, hogy odament az 5.10-es bécsi indulásra, és akkor b...ta le, hogy neki az Audiba kell mennie 7-re. No? Biztosan meg kellett volna álmodnia... Ráadásul még sofőr is, és aki közlekedett már Bécsben, az tudja, hogy egy transzporterrel nem egyszerű a szűk egyirányú utcákban lavírozni, és főleg nem ingyen. Az egészet még megfejeli a tény, hogy ez az ember megőrült. Olyan hangon és stílusban ordítozik a férjemmel (nem, a sógor-koma-cimbivel nem!), ami egy méltóságát nem vesztett ember számára elviselhetetlen és tűrhetetlen. Ezért most Kari felmondott tegnap. Mit gondoltok, mit mondott a főnöke? Ez kérem nem óvoda, tegyük félre az önérzetességünket, nyeljük le az ordítozásait, és dolgozzunk, kérem! Még volt pofája azt vágni a férjem fejéhez, hogy ő a lelki sérült és lelki problémás ember! Hát nem kicsit háborodtam fel! A bérét nem emelték fel a 3 hónap próbaidő után sem, a bécsi munkáért nem a megbeszélt duplabér jár, az utazást nem fizetik (4 óra!), még az utalási költséget is levonják a béréből, állandóan meggyanúsítják valamelyik később innen-onnan előkerülő szerszám eltűnéséért. Kinek kell ezt elviselni? A férjem már teljesen rosszul van, ha ebbe a nem normális közegbe kell mennie. Pedig ez a cég neki csak köszönhet, mert igen sok munkát megcsinált nekik tökéletesen, míg a többi hegesztő varratainak a fele eresztett. Hát nem tudom! Ugródeszkának jó volt, de most már dobbantani kell, mert ez nem emberi. Úgy hogy keresünk, és közben serényen tanuljuk a németet! Nem baj, ami nem öl meg, az erősít, ebből is csak tanulni kell!

Gyurmavilág

Szerelmes lettem! Na senki ne gondolja, hogy egy másik férfiba! Egyszerűen csak arról van szó, hogy új hobbit találtam magamnak! Beleszerettem a süthető gyurmák színes kavalkádjába, ebbe az egyszerű, gyermeki örömöt adó technikába. El is kezdtem vele dolgozni. Beszereztem azt a kevés irodalmat a könyvtárban, ami magyar nyelven elérhető, pontosan két könyvről van szó. Vettem több színben gyurmát, és elkezdtem ügyeskedni. Erről szól az új blog, aminek a Gyurmavilág nevet adtam. Leírom benne, hogy mit hogy készítettem el, mire kell figyelni, hogyan kell csinálni, mit rontottam el. Egyszóval egy kis segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik velem együtt most kezdik ezt a hobbit, vagy csak egyszerűen el szeretnének készíteni valamit ajándékba vagy a saját örömükre. A blogot a következő linken érhetitek el:  www.gyurmavilag.blogspot.com
Minden kedves oda tévedőnek jó időtöltést kívánok!

Panni 7 hónapos

Fejét egyensúlyi helyzetben megtartja. Háton az a legjobb szórakozása, hogy a lábát a szájába tuszkolja. Teljes biztonsággal mozog a hasán. Egyre mozgéko­nyabb, könnyedén változtat egyen­súlyi helyzetén. Újabb mozgásfor­mákat kezd kipróbálni: oldalán fekve felkönyököl, hason fekve alkarjára és térdére támaszkodva felemelke­dik. Hengergőzéssel szinte bárhová eljut, nagyon találékony. Ülni még egyedül nem tud. A két lábát magasba lendítve, és erőteljesen visszacsapva tologatja magát.
Hüvelykujja teljes összhangban működik többi ujjával. Ennek köszönhetően tömb­szerű tárgyak, például építőkockák megragadására is képes. Hüvelyk-, mutató- és középső ujja segítségével (három ujjal) is tud fogni. Egyidejű­leg tart egy-egy tárgyat mindkét kezében. A két tárgyat egymáshoz ütögeti.Szinte mindent a szájába tuszkol. Már van két foga, és folyamatosan a két felsővel küzdünk, remélem, már hamarosan kibújnak, mert időnként rettenetesen fájnak ám!
A magán- és mássalhangzó-kapcso­lások véletlenszerűek. Általában kettő vagy három tisztán elkülö­níthető szótag jelenik meg "beszé­de" során. A csecsemő leggyakoribb szótagkép­zései: ma, mu, da, di, ba, pa. Panni ezekből a ma, da, ba és pa szótagokat használja. Egy lélegzetvétellel számos hangot meg­szólaltat. Kísérletezik a hangok és hangsorok utánzásával. Nagyokat kacag a másik két lurkó dalolászásán.

Már nem egyedül fürdik, hanem a tesókkal a nagy kádban, és láthatóan elkezdte élvezni is! Próbálja elkapni a habokat, csapkod a lábával. Nyolc kiló körül van, és 72 cm. Jól fejlődik. Szívesen eszik kanállal, bár jobban komálja azt, amit mi is eszünk. Szinte mindenből kunyizik, és ennek elég hangosan adja jelét. Szeret kiflit majszolgatni, és mindent megkóstol.

Szembe nyúlás

Szombaton Pannika szoptatás közben belenyúlt a bal szemem sarkába. Ennek következtében sérült a szaruhártya, és egész vasárnap ki sem tudtam nyitni a szemem. Amikor a jobb szemem elfáradt, akkor már azt sem sűrűn. Borogattam kamillateával, tettem rá krumplit, de a gyógyulás nagyon lassú. Egész nap szinte semmit nem tudtam csinálni. Elgondolkoztam, mennyire rossz lehet egy tartósan szemproblémával küzdő helyzete. Én is csak faltól falig botladoztam, gondolhatjátok, milyen volt éjszaka átmenni a picihez, hogy megszoptassam. Egész nap ömlött a könny a szememből, ezáltal az orrom is folyamatosan folyt. Hát nem volt egy nagy élmény ez a hétvége. Este is csak azért imádkoztam, hogy reggel legyen egy kicsit jobb a helyzet, hogy el tudjam vinni a gyerekeket a bölcsibe és az oviba. Szerencsére ma  már ki tudom nyitni a szemem, bár a látásom még rettenetesen homályos, azért ezt már jelentős javulásként élem meg. Szerencsére a szerelmem itthon volt, és segített, amiben csak tudott, pedig ő is nagyon beteg volt. Nélküle nem tudtam volna megoldani a napi feladatokat sem. Rendkívül rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben lenni, nem kívánom senkinek. És milyen pici dolgokból is lehet nagy baj, nem is gondolnánk...

Az első hó

Idén is elérkezett a pillanat, amikor arra ébredtünk, hogy sűrűn hull a hó! Imádom nézni a hóesést, bár most elég korán jött, talán még nem vagyok eléggé felkészülve erre a nagy hidegre. Tegnap olyan jeges szél fújt egész nap, hogy öt perc alatt szétfagytam, nem is tudtunk kimenni egyáltalán. Meg is éreztük magunkon is és a hangulatunkon is rendesen. Azért örültem a mai hónak. Ilyenkor tisztaság érzése lesz az embernek, nem? Jó volt kicsit elmerengve bámulni a hóesést, semmire nem gondolva. Jól esett, na! Remélem, még sok ilyen szép reggelünk lesz ezen a télen, mert nincs csúnyább és lélekölőbb tél, mint a hó nélküli. Szánkózni akarok!

A férjem

Olyan szomorú az időjárás! Már hat napja olyan köd ül a városon, hogy a szomszéd házat alig lehet látni. De én jelentem, nem szomorkodom! A férjem beleolvasott a blogba, és kaptam ám! Barátilag fejmosást. Igaza van, ő mindig is félt, hogy én befordulok, feladom belül, és mindig biztatott, hogy csináljak programot csak magamnak. Többször megteremtette a lehetőséget, hogy elmenjek valahova, ahova én akarok csak egyedül. Én pedig mindig hárítottam, hogy ugyan minek, meg hová mennék egyedül? Aztán meglett az eredménye, lásd múlt heti bejegyzés! Szóval ezúttal éltem a lehetőséggel, és elmentem egy kicsit, hogy magammal sétáljak karöltve, nem sietve, nem mással foglalkozva. Jól esett. Feltöltődtem egy kicsit, hogy nem a gyerekeket kellett figyelni, csitítani, fegyelmezni. És nagyon köszönöm az én drága férjecskémnek, hogy mindig szem előtt tartja, hogy nekem mi a jó, mi visz előre, és mindig próbál levenni rólam terheket. Igazán azt gondolom, hogy kevés ilyen figyelmes férj van a világon, és én tisztelem, becsülöm a sajátomat, hogy olyan, amilyen. Én is szeretném, ha úgy meg tudnám találni önmagamat, és el tudnám érni a céljaimat, mint Ő. Szeretlek, és köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!

Őszi hangulatok

Szeretem az őszt. Na persze nem a sötét, ködös, szomorkás reggeleket, és nem is a vég nélkül szakadó esőt, hanem a  varázslatos színeket, az elcsendesedő tájat. Ha hideg van is, a napsütés olyan mosolyokat képes az arcra varázsolni, hogy rögtön vidám hangulat lesz úrrá az emberen még ebben a rohanó világban is. A természet ilyenkor felhasználja a paletta összes létező színét, és mesetájat varázsol a kirándulók szeme elé. Érdemes ilyenkor a természetbe menekülni, még ha csak kevés időre is, mert olyan feltöltést ad a léleknek, ami segít elviselni a szürke hétköznapokat. Mindenkinek legyen vidám napja!

A fény csodaszép játéka

Őszi naplemente

Elmerengnék ezen a kis hídon

Kirándulós

Hasfájósan

Most a mosolygás elmarad

Rendhagyó módon hárman vagyunk itthon ma délelőtt. Tegnap este Levinek rettenetesen begörcsölt a hasa, és éjjel is sírt. Már akkor tudtam, hogy valami készülődik, de igazából segíteni nem tudtam neki. Hajnalban el is ért minket a vég folyamatos hányás képében. Reggel kezdhettem a napot ágynemű mosással. Levi falfehéren ébredt, és még mindig hányingere volt, és fájt a hasa. Na akkor ovi lefújva, tesóktól eltiltás. Persze óriási hisztivel fogadta a tényt, hogy ma én leszek az egyedüli társasága. Dorkát elvittük nagy nehezen a bölcsibe, ő is érezte, hogy ma valami másképpen van, pedig neki nem mondtuk, hogy Levi itthon marad. Ismét sírással hagytam a bölcsiben, és megint majd' megszakadt a szívem. Beugrottunk egy papírért az oviba, és jeleztem az óvónőnek, hogy mi a probléma. Erre kiderült, hogy az oviban ez már tegnap délután tarolt, és ma rettenetesen kevesen vannak, mert sokan hánytak otthon. Nagyon örültem neki, mondhatom. Ezt a betegséget minden évben összeszedjük az oviban. Utálom! Annyi jó van a dologban, hogy most egy kicsit jobban tudok csak Levivel lenni, csak vele beszélgetni, csak rá figyelni.

Kismamadepi?

Miután megírtam a tegnapi bejegyzésemet, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy lehet, hogy ez már megint kismama-depresszió, amiben szenvedek? Hogy van ez? Minél idősebb az ember, annál többször esik ebbe a verembe? Pedig alapjáraton nem vagyok egy depire hajlamos emberke. Hát elgondolkoztató! Túl sokat ülök itthon? Több program kellene? Pedig járkálok eleget az ügyeket, papírokat, kérvényeket intézve. Lehet, hogy mégis csak szükségem lenne arra a pár óra egyedüllétre, hogy csak én, és csak azt, és csak úgy, ahogy én szeretném, és legfőképp egyedül. Mindig azt hittem, és azt is mondogattam a férjemnek, hogy nekem erre nincs szükségem, nincs kedvem egyedül lófrálni a városban, meg addig mi lesz a picivel. Most rá kellett döbbennem, hogy igenis rettenetesen szüksége van a lelkemnek arra a kicsi időre. Az élet fintora, hogy most már a férjem szinte állandóan melózik, nincs három műszakozás, és sok együtt töltött nap. Tehát ezt kicsit nehezebben fogom tudni véghezvinni, de úgy érzem, muszáj lesz egy kis időt kiszakítanom magamnak. Most ezen leszek. És érzem, hogy a lelkem már sokkal jobban van, hogy tegnap kiírtam magamból, amit kellett. Depis kismamák, sétára, shoppingra, edzésre fel! Mindenki menjen, és csináljon valamit csak egyedül! Ha mást nem akkor fedezzük fel az ősz szépségeit, a színeket, amiket a természet festeni képes, mert ezek is elvarázsolnak, és egy kicsit kirántanak a hétköznapokból.