Egy év folytatása

Hát persze, hogy nem folytattam a  múltkor! Meg kell szokni a rendszerességet, kérem szépen!
Szóval ott tartottam, hogy április... Eladtuk a romokban levő parasztházat szerencsére, mert valljuk be őszintén, a tavaszi esőzések során elég sokat rettegtem attól, hogy totál összedől a ház! Hála Istennek, nem így lett, és még ideje korán megtaláltuk a következő tulajdonosát!
Ekkor már a pénzügyi maszlag kezdett minket maga alá temetni, de sikerült felülkerekedni. Éltük tovább a mindennapjainkat az összes falusi teendővel együtt. Műveltük a kertet, - no azért túlzásba nem estünk-, vágtunk pár kecskét és tyúkot, cseresznyéztünk, kirándultunk.
Nyár elején rendkívüli módon előtérbe került a munka kérdés, mert fogytak a tartalékok rendesen... Drága férjemmel úgy határoztunk, hogy csak akkor van továbbhaladás, ha kimegy németbe dolgozni! Egyedül maradtam a közben szellemházzá vált albérletben a kölykökkel. Irtó nehéz volt az átállás, nem tagadom, senki nem vette könnyen az apa-nélküliséget! Közben kiderült, hogy a helyi iskolában Levi egyedül kezdené az első osztályt, így összevonták volna a harmadikosokkal. Na, ezt egyáltalán nem akartam, hiszen Levi semmit nem tanult volna! Másik faluba sem szerettem volna íratni, hogy minden reggel autókázzunk. Valami megoldáson törtem a fejem, de sokáig nem akart összeállni a kép! A főbérlőnk is állandóan zaklatott a hülyeségekkel, valaki folyamatosan bejárt az udvarba, sötétedés után már nem mertünk kimenni a házból, félve zártam az ajtót, az ablakokat is alig mertem nyitva hagyni a nyári melegben! Mindemellett bizonyossá vált a várva várt új babaprojekt! Egyszóval minden afelé hajtott minket, hogy költözni kell, nincs mese! A döntésben anyukámék adták meg az utolsó lökést, vissza kell költözni egy időre Szekszárdra.

 Amikor Kari hazajött, gyorsan le is zongoráztuk ezt a dolgot. Elintéztük a kötelező köröket, beírattuk a gyerkőcöket oviba, suliba, és folytattuk az életet, ismét külön, mert Kari visszament németbe, hiszen ez az egyetlen útja a boldogulásunknak.

Egy év

Annyi, de annyi minden történt velünk az elmúlt egy évben, ami mind apró, ám lehet, hogy a további életünkben nagyon is fontos kis momentum. K. végül február végén mondott fel a cégénél, mert a helyzet tarthatatlanná vált. Közben küzdöttünk egy betegséggel, ami egyre inkább elhatalmasodott felette. Óriási csata volt, ami még hosszú hónapokig uralta az életünket... Majd egyszer talán írok erről is, bár lehet, hogy túl fájdalmasnak ígérkezik! Én a 10. emelet fogságában kezdtem megőrülni. Hol a depressziómmal, hol a porallergiámmal hatalmasodott el rajtam. Közben minden erőmmel azon voltam, hogy a férjemnek segítsek valahogy, de bevallom őszintén, nem ment.
Március végén megint erőt vett rajtunk a tanya-természet-állatok kombó, úgyhogy fénysebességgel kiköltöztünk a 15 km-re levő Pázmándfalura. Azt hittük, itt minden megoldódik, pedig ha tudtuk volna, mi vár ránk, lehet, hogy maradtunk volna a fenekünkön. A házhoz egy hosszú telek, és sok kis melléképület tartozott, melyek nagy részébe a tulajdonos lomjai voltak betárazva, úgyhogy használni nem tudtuk! Pedig a nyári konyhában még kemence is volt, az álmok netovábbja. Csak az volt a bibi, hogy begyújtani egyszer sem tudtuk, mert le volt rohadva az ajtaja. Az ólakba gyorsan betáraztuk a szerintünk szükséges állatokat: kecskéket, nyulakat, tyúkokat. A kertet a Szerelmem felásta, beveteményeztünk. Szóval látszólag minden smakkolt. Csak ahogy telt az idő, kiderültek a turpisságok. A házban nem volt bútor, de ezt tudtuk.

 A ruhák a földre tornyozva álltak. A játékok a tárolókból kifolyva szintén a földön. A hűtő egy darab sz@rt sem ért, egy hét után bekrepált. A cserépkályhának a teteje lukas volt. A gázkonvektorokat már 20 évvel korábban is használtan vette a tulaj, a mi szobánkban be sem lehetett kapcsolni! A tv-t kb két hét után bekötötték, de a faluban nem volt net. A telefonunkkal kellett trükközni, hogy hol találunk egy falatnyi jelet. Ez elég kiakasztó volt, tekintve, hogy K-nak nem volt melója, és nekifeküdtünk a forexnek. Valljuk be őszintén, bármennyire kecsegtető volt az állás akkor, rettenetesen elszúrtuk a dolgot! Mindketten, és nincs mentség, nem is keresek!

Szerencsénkre április közepén el tudtuk adni az alsónánai házat egy németnek, úgyhogy lett egy kis pénz a háznál,- persze ez nem tartott sokáig!
Holnap folytatom az egy év sztoriját! Addig is minden jót, kedves Olvasó!

Halottak Napja

"Virágillat, csend, néma nyugalom. Most a sírkert mint egy csillogó menny... millió mécses ég idelenn.... leszállt hozzánk a csillagos ég, és mindent betölt az emlékezés... A temető csillagkönnyes ünneplőbe öltözött... sírhantok útján embersereg... kezünkben virág, őszirózsa, szívünk pedig száz és száz emlék hordozója... minden csupa-csupa hófehér virág, s mintha mécsesből állna az egész világ... De most könnyeket sodor a szél, és a suttogó imák hangjaira ...minden holt lélek útra kél... A szeretetteink bennünk, a szívünkben és a lelkünkben élnek tovább. Nyugodjanak békében."

De régen volt...

Huhh, de régen írtam ide bejegyzést, már majdnem egy év is eltelt azóta. Pár napja egy hozzászólás miatt tévedtem újra a blogra, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy túl nagy a csend, holott annyi minden történt a házunk táján. Elhatároztam, hogy újra felveszem a történetünk fonalát, és rendszeresen szeretnék írni ide! Bemutatom a bennem zajló változásokat, a családunkat és a gyerekeket érintő sok-sok ingert, benyomást, változást. Ahogy a látogatások számát néztem, azért maradt emberke az univerzumban, akit érdekelt, amit írtam... A következő találkozásig pedig élvezzétek ezeket a csodálatos, napsütéses késő őszi napokat! :-)

Kiútkeresés

Tudom, tudom, nagyon elhanyagoltam a blogot már megint. Sajnos a dolgok nem olyan irányba haladnak, amilyenben szeretnénk. A korábban jónak tűnő munkahely a férjem számára maga a pokol lett. A főnöke augusztusban még nagyon jó fejnek tűnt, mostanra aztán egy őrültté változott. Mint kiderült a cégbe maga köré gyűjtött sógort-komát-jóbarátot-osztálytársat-falubeli cimbit, akik semmit érő munkaerők és dolgozni sem nagyon van kedvük. A férjem pedig hiába kitűnő szakember, és hiába dolgozik négy ember helyett, ő nem tagja ennek a bűvös körnek, ezért mindenért rajta csattan az ostor. Pedig nem szokott hibázni, és ha valami nem úgy lett megcsinálva, ahogy a főnök utólag képzelte, akkor is rohamos határidőn belül átalakítja a kívánt dolgokra. És ugye nem gondolatolvasó a párom, a főnöke mégis ezt gondolja. Egész nap egy helyen vannak, kinevezi csoportvezetőnek (persze semmi különjuttatás!), az elvárt munkát nem mondja el, ki kell találni, sőt még azt sem képes megmondani, Kari mikor melyik munkaterületre menjen. Így esett a múlt héten például, hogy odament az 5.10-es bécsi indulásra, és akkor b...ta le, hogy neki az Audiba kell mennie 7-re. No? Biztosan meg kellett volna álmodnia... Ráadásul még sofőr is, és aki közlekedett már Bécsben, az tudja, hogy egy transzporterrel nem egyszerű a szűk egyirányú utcákban lavírozni, és főleg nem ingyen. Az egészet még megfejeli a tény, hogy ez az ember megőrült. Olyan hangon és stílusban ordítozik a férjemmel (nem, a sógor-koma-cimbivel nem!), ami egy méltóságát nem vesztett ember számára elviselhetetlen és tűrhetetlen. Ezért most Kari felmondott tegnap. Mit gondoltok, mit mondott a főnöke? Ez kérem nem óvoda, tegyük félre az önérzetességünket, nyeljük le az ordítozásait, és dolgozzunk, kérem! Még volt pofája azt vágni a férjem fejéhez, hogy ő a lelki sérült és lelki problémás ember! Hát nem kicsit háborodtam fel! A bérét nem emelték fel a 3 hónap próbaidő után sem, a bécsi munkáért nem a megbeszélt duplabér jár, az utazást nem fizetik (4 óra!), még az utalási költséget is levonják a béréből, állandóan meggyanúsítják valamelyik később innen-onnan előkerülő szerszám eltűnéséért. Kinek kell ezt elviselni? A férjem már teljesen rosszul van, ha ebbe a nem normális közegbe kell mennie. Pedig ez a cég neki csak köszönhet, mert igen sok munkát megcsinált nekik tökéletesen, míg a többi hegesztő varratainak a fele eresztett. Hát nem tudom! Ugródeszkának jó volt, de most már dobbantani kell, mert ez nem emberi. Úgy hogy keresünk, és közben serényen tanuljuk a németet! Nem baj, ami nem öl meg, az erősít, ebből is csak tanulni kell!

Gyurmavilág

Szerelmes lettem! Na senki ne gondolja, hogy egy másik férfiba! Egyszerűen csak arról van szó, hogy új hobbit találtam magamnak! Beleszerettem a süthető gyurmák színes kavalkádjába, ebbe az egyszerű, gyermeki örömöt adó technikába. El is kezdtem vele dolgozni. Beszereztem azt a kevés irodalmat a könyvtárban, ami magyar nyelven elérhető, pontosan két könyvről van szó. Vettem több színben gyurmát, és elkezdtem ügyeskedni. Erről szól az új blog, aminek a Gyurmavilág nevet adtam. Leírom benne, hogy mit hogy készítettem el, mire kell figyelni, hogyan kell csinálni, mit rontottam el. Egyszóval egy kis segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik velem együtt most kezdik ezt a hobbit, vagy csak egyszerűen el szeretnének készíteni valamit ajándékba vagy a saját örömükre. A blogot a következő linken érhetitek el:  www.gyurmavilag.blogspot.com
Minden kedves oda tévedőnek jó időtöltést kívánok!

Panni 7 hónapos

Fejét egyensúlyi helyzetben megtartja. Háton az a legjobb szórakozása, hogy a lábát a szájába tuszkolja. Teljes biztonsággal mozog a hasán. Egyre mozgéko­nyabb, könnyedén változtat egyen­súlyi helyzetén. Újabb mozgásfor­mákat kezd kipróbálni: oldalán fekve felkönyököl, hason fekve alkarjára és térdére támaszkodva felemelke­dik. Hengergőzéssel szinte bárhová eljut, nagyon találékony. Ülni még egyedül nem tud. A két lábát magasba lendítve, és erőteljesen visszacsapva tologatja magát.
Hüvelykujja teljes összhangban működik többi ujjával. Ennek köszönhetően tömb­szerű tárgyak, például építőkockák megragadására is képes. Hüvelyk-, mutató- és középső ujja segítségével (három ujjal) is tud fogni. Egyidejű­leg tart egy-egy tárgyat mindkét kezében. A két tárgyat egymáshoz ütögeti.Szinte mindent a szájába tuszkol. Már van két foga, és folyamatosan a két felsővel küzdünk, remélem, már hamarosan kibújnak, mert időnként rettenetesen fájnak ám!
A magán- és mássalhangzó-kapcso­lások véletlenszerűek. Általában kettő vagy három tisztán elkülö­níthető szótag jelenik meg "beszé­de" során. A csecsemő leggyakoribb szótagkép­zései: ma, mu, da, di, ba, pa. Panni ezekből a ma, da, ba és pa szótagokat használja. Egy lélegzetvétellel számos hangot meg­szólaltat. Kísérletezik a hangok és hangsorok utánzásával. Nagyokat kacag a másik két lurkó dalolászásán.

Már nem egyedül fürdik, hanem a tesókkal a nagy kádban, és láthatóan elkezdte élvezni is! Próbálja elkapni a habokat, csapkod a lábával. Nyolc kiló körül van, és 72 cm. Jól fejlődik. Szívesen eszik kanállal, bár jobban komálja azt, amit mi is eszünk. Szinte mindenből kunyizik, és ennek elég hangosan adja jelét. Szeret kiflit majszolgatni, és mindent megkóstol.

Szembe nyúlás

Szombaton Pannika szoptatás közben belenyúlt a bal szemem sarkába. Ennek következtében sérült a szaruhártya, és egész vasárnap ki sem tudtam nyitni a szemem. Amikor a jobb szemem elfáradt, akkor már azt sem sűrűn. Borogattam kamillateával, tettem rá krumplit, de a gyógyulás nagyon lassú. Egész nap szinte semmit nem tudtam csinálni. Elgondolkoztam, mennyire rossz lehet egy tartósan szemproblémával küzdő helyzete. Én is csak faltól falig botladoztam, gondolhatjátok, milyen volt éjszaka átmenni a picihez, hogy megszoptassam. Egész nap ömlött a könny a szememből, ezáltal az orrom is folyamatosan folyt. Hát nem volt egy nagy élmény ez a hétvége. Este is csak azért imádkoztam, hogy reggel legyen egy kicsit jobb a helyzet, hogy el tudjam vinni a gyerekeket a bölcsibe és az oviba. Szerencsére ma  már ki tudom nyitni a szemem, bár a látásom még rettenetesen homályos, azért ezt már jelentős javulásként élem meg. Szerencsére a szerelmem itthon volt, és segített, amiben csak tudott, pedig ő is nagyon beteg volt. Nélküle nem tudtam volna megoldani a napi feladatokat sem. Rendkívül rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben lenni, nem kívánom senkinek. És milyen pici dolgokból is lehet nagy baj, nem is gondolnánk...

Az első hó

Idén is elérkezett a pillanat, amikor arra ébredtünk, hogy sűrűn hull a hó! Imádom nézni a hóesést, bár most elég korán jött, talán még nem vagyok eléggé felkészülve erre a nagy hidegre. Tegnap olyan jeges szél fújt egész nap, hogy öt perc alatt szétfagytam, nem is tudtunk kimenni egyáltalán. Meg is éreztük magunkon is és a hangulatunkon is rendesen. Azért örültem a mai hónak. Ilyenkor tisztaság érzése lesz az embernek, nem? Jó volt kicsit elmerengve bámulni a hóesést, semmire nem gondolva. Jól esett, na! Remélem, még sok ilyen szép reggelünk lesz ezen a télen, mert nincs csúnyább és lélekölőbb tél, mint a hó nélküli. Szánkózni akarok!

A férjem

Olyan szomorú az időjárás! Már hat napja olyan köd ül a városon, hogy a szomszéd házat alig lehet látni. De én jelentem, nem szomorkodom! A férjem beleolvasott a blogba, és kaptam ám! Barátilag fejmosást. Igaza van, ő mindig is félt, hogy én befordulok, feladom belül, és mindig biztatott, hogy csináljak programot csak magamnak. Többször megteremtette a lehetőséget, hogy elmenjek valahova, ahova én akarok csak egyedül. Én pedig mindig hárítottam, hogy ugyan minek, meg hová mennék egyedül? Aztán meglett az eredménye, lásd múlt heti bejegyzés! Szóval ezúttal éltem a lehetőséggel, és elmentem egy kicsit, hogy magammal sétáljak karöltve, nem sietve, nem mással foglalkozva. Jól esett. Feltöltődtem egy kicsit, hogy nem a gyerekeket kellett figyelni, csitítani, fegyelmezni. És nagyon köszönöm az én drága férjecskémnek, hogy mindig szem előtt tartja, hogy nekem mi a jó, mi visz előre, és mindig próbál levenni rólam terheket. Igazán azt gondolom, hogy kevés ilyen figyelmes férj van a világon, és én tisztelem, becsülöm a sajátomat, hogy olyan, amilyen. Én is szeretném, ha úgy meg tudnám találni önmagamat, és el tudnám érni a céljaimat, mint Ő. Szeretlek, és köszönöm, hogy mindig mellettem állsz!

Őszi hangulatok

Szeretem az őszt. Na persze nem a sötét, ködös, szomorkás reggeleket, és nem is a vég nélkül szakadó esőt, hanem a  varázslatos színeket, az elcsendesedő tájat. Ha hideg van is, a napsütés olyan mosolyokat képes az arcra varázsolni, hogy rögtön vidám hangulat lesz úrrá az emberen még ebben a rohanó világban is. A természet ilyenkor felhasználja a paletta összes létező színét, és mesetájat varázsol a kirándulók szeme elé. Érdemes ilyenkor a természetbe menekülni, még ha csak kevés időre is, mert olyan feltöltést ad a léleknek, ami segít elviselni a szürke hétköznapokat. Mindenkinek legyen vidám napja!

A fény csodaszép játéka

Őszi naplemente

Elmerengnék ezen a kis hídon

Kirándulós

Hasfájósan

Most a mosolygás elmarad

Rendhagyó módon hárman vagyunk itthon ma délelőtt. Tegnap este Levinek rettenetesen begörcsölt a hasa, és éjjel is sírt. Már akkor tudtam, hogy valami készülődik, de igazából segíteni nem tudtam neki. Hajnalban el is ért minket a vég folyamatos hányás képében. Reggel kezdhettem a napot ágynemű mosással. Levi falfehéren ébredt, és még mindig hányingere volt, és fájt a hasa. Na akkor ovi lefújva, tesóktól eltiltás. Persze óriási hisztivel fogadta a tényt, hogy ma én leszek az egyedüli társasága. Dorkát elvittük nagy nehezen a bölcsibe, ő is érezte, hogy ma valami másképpen van, pedig neki nem mondtuk, hogy Levi itthon marad. Ismét sírással hagytam a bölcsiben, és megint majd' megszakadt a szívem. Beugrottunk egy papírért az oviba, és jeleztem az óvónőnek, hogy mi a probléma. Erre kiderült, hogy az oviban ez már tegnap délután tarolt, és ma rettenetesen kevesen vannak, mert sokan hánytak otthon. Nagyon örültem neki, mondhatom. Ezt a betegséget minden évben összeszedjük az oviban. Utálom! Annyi jó van a dologban, hogy most egy kicsit jobban tudok csak Levivel lenni, csak vele beszélgetni, csak rá figyelni.

Kismamadepi?

Miután megírtam a tegnapi bejegyzésemet, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy lehet, hogy ez már megint kismama-depresszió, amiben szenvedek? Hogy van ez? Minél idősebb az ember, annál többször esik ebbe a verembe? Pedig alapjáraton nem vagyok egy depire hajlamos emberke. Hát elgondolkoztató! Túl sokat ülök itthon? Több program kellene? Pedig járkálok eleget az ügyeket, papírokat, kérvényeket intézve. Lehet, hogy mégis csak szükségem lenne arra a pár óra egyedüllétre, hogy csak én, és csak azt, és csak úgy, ahogy én szeretném, és legfőképp egyedül. Mindig azt hittem, és azt is mondogattam a férjemnek, hogy nekem erre nincs szükségem, nincs kedvem egyedül lófrálni a városban, meg addig mi lesz a picivel. Most rá kellett döbbennem, hogy igenis rettenetesen szüksége van a lelkemnek arra a kicsi időre. Az élet fintora, hogy most már a férjem szinte állandóan melózik, nincs három műszakozás, és sok együtt töltött nap. Tehát ezt kicsit nehezebben fogom tudni véghezvinni, de úgy érzem, muszáj lesz egy kis időt kiszakítanom magamnak. Most ezen leszek. És érzem, hogy a lelkem már sokkal jobban van, hogy tegnap kiírtam magamból, amit kellett. Depis kismamák, sétára, shoppingra, edzésre fel! Mindenki menjen, és csináljon valamit csak egyedül! Ha mást nem akkor fedezzük fel az ősz szépségeit, a színeket, amiket a természet festeni képes, mert ezek is elvarázsolnak, és egy kicsit kirántanak a hétköznapokból.

Panni 6 hónapos

Pici lánykám megérkezett a hat hónaposok izgága világába. Olyan kis édes, hogy minden nap csak csodálkozom rajta, hogy lehet nekem ilyen csendes kisbabám. Akkora türelemmel és nyugalommal tud a világba nézni hatalmas szempillái mögül, hogy mindig meglep. Kibújt a két alsó fogacskája, és nem is vette olyan nehezen az akadályt. Volt pár éjszaka, amikor elég sokszor megébredt, de szopi után csendben vissza is aludt. Mindent tuszkol a szájába, nyáladzik rendesen. Most úgy veszem észre, a felső fogacskák is a felszínre akarnak törni, és ez már fájdalmasabb lesz. Vannak időszakok, amikor annyira élesen sír, hogy úgy érzem megszakad a szívem tehetetlenségemben. Ilyenkor semmivel nem lehet megnyugtatni. Csak ölelem szorosan a pici testét, ő feszül hátra, égtelenül sír, nyüszít. A Chamomillát adom neki, úgy figyeltem meg, ez segít. Ilyenkor a cicit sem fogadja el, elrántja a kis buksiját, úgyhogy gondolom az is fájdalmas, ha valami hozzáér.

Egyébként boldog baba. Imádja a tesókat nézni, játszani velük. Rendkívül mozgékony, jól felfedezte már, milyen mozdulatokkal tud elhengergőzni A-ból B-be. A tárgyakért nyúl, forgatja, nézi őket. Öltözni nagyon nem szeret, bár szerintem nincs olyan baba, aki szeret. Egyedül tud inni a cumisüvegből. A kiflit elmajszolgatja. Jó evő, csak nyitogatja a száját, és nem válogatós. Ez persze most a fogzás miatt nem állja meg a helyét, mert nagyon keveset eszik pár napja, inkább szopizik, de a tapasztalat azt mondatja velem, ha kibújnak a fogak, visszatér minden a régi kerékvágásba.
Pannika elég jól eljátszik egyedül is, de ha meglát, akkor nincs szabadulás. A félévesek unatkozása őt is elérte. Váltogatni kell a helyeket, mert különben gyorsan elunja magát.

Szeret pancsizni, be szoktam tenni a tesókhoz a kádba, az nagyon tetszik neki. Reggel 6 és 7 óra között ébred, hangosan rikkantgat magának, beszélget egy ideig. 9 óra tájban elálmosodik és alszik másfél-két órát. Utána ebédelünk, játszunk, bevásárolunk, sétálunk. A délutáni alvása is kb két órás. Este pedig 6 és 7 óra körül alszik, mikor hogy sikerül. Elég jól beállt a napirendünk. Idegenekre mosolyog. A hangos, éles hangoktól megijed, már az orrszívót sem fogadja érdeklődő mosolygással. A babakocsit továbbra sem preferálja, úgyhogy kendőzünk, az nekem is egyszerűbb. Röviden ennyi. Imádom a mosolyát!!

Rossz úton járok

Huhh, hát kicsit régen írtam, de most elhatároztam, hogy újra felveszem a fonalat, és megpróbálok minél sűrűbben írni. Az események olyan gyorsan folynak, hogy egyik nap átmosódik a másikba. Kicsit úgy érzem, visz az ár magával, és csak sodródom, sodródom. Most érkezett el az a pillanat, amikor álljt tudok parancsolni, és én fogom alakítani a mindennapokat. Eddig elvesztem a mindennapok apró harcaiban, az itthoni monoton teendőkben. A sok kis dologból egy nagy halmaz lett, ami szépen lassan felemésztette a lelkesedésemet, tenni akarásomat. Minden napra akadt valami, amit el kellett intézni, meg kellett várni, trattatattata. Nem mentegetőzni akarok, csak leírom az érzéseimet, hogy meg tudjak válni tőlük.

Igazából a dolgok úgy alakulnak, ahogy elterveztük, csak mi közben egy kicsit gyorsabb tempót szeretnénk diktálni. A napok olyan gyorsan elperegnek, mint homokórán a szemek. Hiányoznak a séták, kirándulások, amik kicsit lelassítják a hétköznapok rohanását, és kibillentenek a megszokottságból. Mennénk már ezerrel külhonba, és ez mindkettőnket blokkol.
Levi egy szuper oviba jár, talán sikerült is neki beilleszkednie, viszont itthon állandó a harc, mert mindig visszabeszél, hazudozik. Tisztára úgy viselkedik, mint egy kamasz. Nehéz vele, be kell valljam. Nehéz megtartani az egyensúlyt, mert pillanatok alatt ki tud hozni a béketűrésből. Ugyanakkor olyan kis érzékeny lett a lelke, hogy csak pislogok, miken el kezd pityogni. Dorka bölcsis lett. Ez is nagy változás a családban, mert e miatt sokkal szeretetéhesebb lett, több törődést, figyelmet követel, és ha nem kapja meg azonnal, akkor kitör a világháború. Rettenetesen hisztis lett. Eleinte nagyon várta a bölcsit, mostanra azonban átbillent a mérleg nyelve, és sokkal többet sír ott is. Nem tudom igazából, mi lenne a jobb?! Pannika szépen fejlődik, már a két alsó foga kibújt, most bajlódik a két felsővel, ami sokkal jobban megviseli. Többször felébred éjjel, vannak időszakok, amikor megnyugtathatatlanul sír, cicizni sem akar, megy a hasa, és semmi sem jó. Ez mind engem is frusztrál, és a hangulatomra is keményen rányomja a bélyegét. Ma reggel viszont elhatároztam, hogy változtatni fogok, változtatni kell, és észrevenni az élet apróbb örömeit, mert rossz úton haladok. Hiányzik a boldogság nyugalma, és nem tesz jót a lelkemnek sem, hogy az agyam állandóan kattog valamin. Hát most megpróbálok egy másik úton haladni. Megkeresem a lelki békémet, hogy a családom is visszakapja a nyugalmat. El kell felejtenem a semmi sem jön össze berögzült feelenget, fel kell állnom, és nagyon határozott lépésekkel a kijelölt célok felé menni. Csak akkor nyugszom meg, ha ez sikerül. Ezt akarom, és nagyon akarom, úgyhogy meg is fogom valósítani. 

Az új városban

Kicsit rég jelentkeztem, ami miatt elég nagy lelkiismeret-furdalásom is van, hiszen ezt a blogot azért indítottam útjára, hogy mindent leírjak, ami velünk történik. Be kell valljam, beszippantott ez a gyönyörű város a sok látnivalójával és a rengeteg programmal. Sok papírt is el kellett intéznem, ami három kicsivel nem egyszerű feladat. Tekintve, hogy a férjem azonnal kapott munkát hegesztőként, ami az álma volt, minden otthoni dolgot egyedül kell elintéznem. Nem baj ez, ne értse félre senki, csak lassabban haladok.
Kari munkája. Leginkább azért jöttünk ebbe a városba, hogy ő megtalálja azt a munkahelyet, ahol vissza tudja szerezni a hegesztői munkában szerzett tíz évvel ezelőtti tapasztalatait és gyakorlatát. Nos, gyorsan talált munkát! Pedig papírja nincs róla. Még Szekszárdon elkezdte felderíteni a terepet, és megbeszélt egy munkapróbát. Pénteken érkeztünk a városba, és hétfőn kellett munkapróbára mennie. Jól sikerült, és már azon a héten pénteken mehetett dolgozni. Két hét után minden addigi tudását felülmúlva hegesztett. Én is láttam munkáit képen, és tényleg le a kalappal, nagyon szépen hegeszt. Rendkívül jót tett neki ez a munkahely! Sok tapasztalatot szerzett, új csövekkel és anyagokkal is megismerkedhetett, és az önbizalma is visszatért. Ilyen hegesztői tudással már biztosan indulhat egy német vagy osztrák munkahelyen is. Már csak a nyelvtudást kell megszerezni.
Otthon. Az albérletünkkel rettenetesen nagy szerencsénk volt. azt tudni kell, hogy ebben a városban baromi magasak az albérletárak. De tényleg! Kifogtunk egy itt nagyon olcsónak mondható 1+2 félszobás 10. emeleti felújított lakást a belvárosban. Csodás környéken van. Elég sokat kellett takarítani, mert négy egyetemista fiú lakott itt előttünk, de sebaj, ez volt a legkisebb probléma. A főbérlő hölgy nagyon rendesnek tűnik, a szomszédok is, a környék csendes és gyönyörű.
A város. Győrben annyi látnivaló van, hogy két hét folyamatos nézelődés iszonyú kevés. Rengeteg park, játszótér van a környéken. A belvárosban minden sarkon egy szökőkút vagy szobor van. Sok a zöld terület, ami egy ilyen nagy városban igen elenyésző. A Mosoni-Duna és a Rába miatt, na meg a szökőkutak és a reggeltől estig tartó útlocsolások miatt nagyon párás a levegő. Még a 40 fokos meleg is másképp esik az embernek, mint Tolna megyében. Itt minden ház szép, virágos, rendezett. A terek úgyszintén. Adnak a külsőségekre és ápolják, ami van. Jó érzés itt lenni, jó érzés kicsit ide tartozni, és nagyon könnyű beleszeretni. A következő posztban kicsit közelebbről bemutatom ezt a csodás várost.

Panni 4 hónapos

Pici Pannika  nem is olyan pici! Közel 6 kiló, és olyan hosszú baba lett, hogy az ember csak elcsodálkozik, milyen kis csepp volt pár hónappal ezelőtt. Ügyesen forog hátról hasra és vissza is. A keze szinte mindig a szájában van ökölig, de álmában is szopja az ujját. Mióta felfedezte, hogy a lába is a sajátja, azóta gyakran azt is kóstolgatja. Ügyesen megfog tárgyakat, nyúl mindenért, ami a közelébe kerül. A hajunk is sűrűn áldozatul esik! Egyik kezéből átveszi a tárgyakat a másik kezébe. A család hangjait megismeri, figyel, és megtanult sikítani. A gügyögés mellett gyakran próbálgatja eme újonnan tanult képességét, persze Levinek ehhez elég sok köze van, mert amikor rá bíztam egyszer Pannit, akkor együtt próbálgatták a hangszálaikat sűrű nevetések közepette. Pancsó mindenkivel barátságos, mosolygós. Csak akkor törik el a mécses, ha tele a pelenka, éhes vagy álmos. Ilyenkor rettenetesen gyorsan hangot ad nemtetszésének. Jól szopizik, megszűntek a sztrájkok. Napi egyszer kap szopi után almapépet. Szívesen megeszi, néha azt érzem, inkább ezt enne, mint tejcit. Ha nagy meleg van, szerencsére jó sok vizet iszik. Az éjszakát átalussza, és napközben is sokat alszik. Ha fárad, azonnal jelzi. Mostanában a babakocsit nem annyira díjazza, pedig a nagy kánikula miatt kénytelenek voltunk áttérni. Kendőben szeret lenni, sokat alszik benne. Egy tündéri, nyugodt baba Panni.

Babakocsiban

Kendőben

Az egyidős unokatesóval, Csenivel

Utazáskor a kistündér

Költözés

Augusztus 3-án vágtunk neki a nagy utazásnak. Összepakoltunk egy heti cókmókot, bepréseltük magunkat az autóba, és elindultunk a változás rögös útján. Kicsit kalandosra sikerült ez az utazás, tekintve, hogy kétszer tévedtünk a rossz irányba. A Szekszárd- Győr nem egy nehéz útvonal, de nekünk be kellett menni Ajkára, hogy a főbérlőtől átvegyük a kulcsokat, közben a GPS úgy gondolta, hogy felmondja a szolgálatot, ezért csupán a táblákra és a megérzéseinkre hagyatkoztunk, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem túl jól. Na de sebaj, megérte a kis kitérő, mert legalább cserébe megcsodálhattuk a szélkerekeket Sopron határában, valamint olyan helyes és szép kis falvak jöttek szembe velünk, hogy az állunk rögtön a térdünkig csúszott. Csodálatos ez a vidék. Itt figyelnek az emberek a tisztaságra, karbantartják a parkokat. Még a legkisebb településen is fantasztikus játszótereket láttunk. Erre nem nagyon látni elhagyott, lepukkant házakat, mindenhol szépen felújított kis otthonok vannak. Nyilván ez betudható annak, hogy erre nincs akkora munkahiány, mint Tolnában, de ennek hatására az emberek gondolkozásmódja is más. Odafigyelnek a gyalogosokra, kevesebb helyen látni szétdobált csikkeket, és azokat is gyorsan összeszedi a sok tagból álló takarítószolgálat. Nem látni az utcán szemetet, a társasházaknál nincs kigórva a nagy konténer, hanem a házban van a kis szemetes, mert rengeteg a szelektív gyűjtő, és mindenki használja is. Kukázót sem sokat láttunk, pedig ahol otthon laktunk, öt percenként más turkált a kukában. Az útburkolat mindenhol nagyon szépen meg van csinálva, külön biciklis út és babakocsifeljáró van mindenhol. Mindenfele virágok és zöld parkok, nem kiégetett, 5 centisre vágott fű. Győr a folyók városa, és szerintem a szökőkutaké is, hiszen minden sarkon van egy. Summa summarum, jót tett nekünk ez a költözés, igaz, a cuccaink nagy része még Szekszárdon van, de már nem sokáig.

Negyedik lépés- leszámolás

A felmondási idő letelte után jön ugye a végső leszámolás. Na, ez a férjem munkahelyén nem egyszerű. 31-éig volt állományban, és azt mondták neki az okos irodisták, hogy hát persze, egy nap elég lesz a leszámolásra. Hát nem volt elég. Közel harminc helyre kellett elmennie szegénynek, hogy begyűjtse az aláírásokat, hogy sehol sem tartozik. Az aláírók felét még életében nem látta, nem is járt azon a helyen. Többen megszívatták, mert volt olyan, akinél konkrétan 6-szor járt, és az illető három irodával odébb csapta a szelet az egyik kolléganőjének, és konkrétan elérhetetlen volt. Még a sokszorosító munkatárssal- fénymásoló- is alá kellett íratnia, holott sosem volt köze hozzá. És akkor még sorolhatnám, milyen megaláztatások és atrocitások érték férjuramat, de túl hosszú lenne. Közben ő is rájött, hogy mennyi olyan állás van a munkahelyén, ami teljesen felesleges. A hetedik emeleten, ahol a vezér is van, olyan az iroda, amit már szobának hívnak, mint egy wellness szálloda. Óriáslabda, nyújtógép, hatalmas LCD, és a benne tevékenykedő semmittevők olyan arrogánsak, lenézőek és beképzeltek, hogy rangjukon alulinak tartják, hogy szóba álljanak a normál emberrel. Szégyenteljes, hogy ebben az országban az ilyen alakokat fizetik meg a semmiért, miközben aki dolgozik rendesen, nem henyél, elvégzi a feladatát a legjobb tudása szerint, azt az embert egy semminek nézik. Nem is mennék ebbe a témába mélyebben bele. A lényeg, hogy a férjem végre két napos huzavona után leszámolt. És most hosszú idő után, hogy megtette ezt a lépést, szabadnak érzi magát, és én ennek nagyon örülök, mert tudom, hogy Ő még sokra viszi az életben, és mindenre képes, hogy elérje a kitűzött célját! Hajrá! Holnap költözünk! Olyan izgi, mint tinikoromban, amikor utaztunk valahová. Már nagyon várom! Kezdődik valami új!

Dorka szobatisztasága

Azt gondolom nehéz általánosságokat írni vagy mondani a szobatisztaságról. Ahány gyerek, annyi sztori. Vannak, akik könnyen veszik az akadályt, és vannak, akik nehezebben, sőt még nehezebben. Akárhonnan is nézem a dolgot, azt gondolom, nekem nagyon könnyű dolgom volt és van. Levi két éves kora körül lett szobatiszta. Először bilizett, aztán gyorsan jött a wc, mert a nagyok is úgy csinálják.

Dorkával ez más volt. Tudtam, hogy kezd megérni a feladatra, ezért megkapta karácsonykor a bilit. Semmit nem erőltettünk, elmeséltük neki, hogy kell használni, mire való. Ő rendszeresen rá és bele is ültette a babáit, eljátszotta, hogy biliznek, tologatta őket benne. Nem szóltam semmit. Néha már oda is eljutottunk, hogy ő is ráült a bilire, de csak és kizárólag nadrágban vagy pelenkában, tehát puci fenékkel soha. És azóta sem. Valamiért fél ráülni, nem tudom, mi játszódhat le a kis fejében, de továbbra sem erőltettük a dolgot. Szorgalmasan járkált mindenki után a wc-re, megfigyelt, elemzett magában. Telt-múlt az idő, elérkezett a tavasz, és a bilit Dorka már mindenre használta, csak a rendeltetésének megfelelően nem. A bili volt autópótló, korona, játéktároló, és még hosszan sorolhatnám, mi minden. Törtük a fejünket, mi lesz így, hiszen ráülni félt. Tudtuk, ez így nem fog menni. Teleragasztottuk a bilit matricákkal, hátha akkor megbarátkozik vele, hát juszt sem. Csak leszedegette, amit felragasztottunk. Nyár elején kipattant a fejemből a szikra, mi lenne, ha kipróbálnánk a wc-szűkítőt, hátha. Átrobogtam anyukámékhoz, és megkerestem Levi szűkítőjét. Itthon feltettük a wc-re, Dorkának elmagyaráztuk a dolgokat, hogy s mint, aztán uccu neki, ráültettük. És lássatok csodát, sikerült, belepisilt, megtapsoltuk. Azóta is szorgalmasan mondogatja, hogy anya, pisi, apa, pisi, és mi boldogan hordjuk a wc-re, mert olyan ügyes ez a kiscsaj, hogy már csak alváshoz kell neki a pelenka. Napközben nem is nagyon tűrné már meg magán, és mindig szól. Na jó, van azért, hogy kicsit későn, de minden kezdet nehéz, és ez valójában nem is volt nehéz, csak meg kellett oldani. Szóval alig két évesen a kislányom is elérte azt az érettségi fokot, hogy szobatiszta legyen. Boldog vagyok!